Télapó a kéményben

Pár nappal ezelőtt, pont mikulás napján Lóri barátommal elterveztük, hogy elmegyünk szánkózni. Mikor kiléptünk a házból, óriási jajgatásra lettünk figyelmesek. Először arra gondoltunk, hogy Sanyi bácsi lehet, mert mostanában nagyon fájós a dereka, de bármerre is néztünk, sehol nem láttuk őt.

Ekkor Lóri megbökött és elképedt arccal mutatott az ég felé. Azt hittem álmodom, meg is dörzsöltem a szemeimet legalább kétszer, de rájöttem, hogy mégsem. A Mikulás volt a jaj forrása, hiszen szegény beszorult fejjel lefelé Ari néni kéményébe.

Arra kértük, ne aggódjon, mert Gergő az utca legizmosabb embere biztosan tud segíteni rajta. Elszaladtunk hát Gergőért, aki ezekben a feszült pillanatokban is az izmait tornáztatta. Elmeséltük neki problémánkat, majd megnyugtatva minket arra kért, hogy egy kicsit várjunk, mert ez a feladat nem lesz kis falat, így még csinál pár gyakorlatot. Felkapta súlyzóját és szuszogva, nagyokat fújtatva még izmosabbá feszítette karját.

Amikor visszaértünk már sokan álldogáltak a ház előtt és rémülten bámulták a Télapót. Gergő felmászott a ház falának támasztott létrán, majd megfogta a Télapó lábait, rántott rajta egyet- kettőt és azzal az erővel ki is húzta a kéményből szegényt. Vállára csapta a Télapót, mint egy lisztes zsákot és lemászott vele e létrán.

Volt öröm és boldogság. A Télapó mindenkinek cukorkát ajándékozott, sőt Gergőnek rögtön négyet is!

De egy ilyen hősnek ennyi jár!