A Tökéletes páros

Egyik nap, mikor nagypapám padlásán kutakodtam, rátaláltam egy régi fotóra. A képet meg is mutattam a papának, mire ő hatalmasat kacagva, majd óriási csattanósat rácsapva a combjára, hosszadalmas mesélésbe kezdett.

A férfi, aki a Tökéletes bajszos úr nevet viselte, nem pusztán a bajsza miatt volt tökéletes, de tökéletesen tudott hahotázni, órákon át lábujjhegyen járni és szépen csengő szavakat mormolni, södrött-pödrött bajsza alatt. 

A hölgy, akit Tökéletes hajú Lizikének becéztek, egy angyali teremtés volt. Lizike és Bajszos úr nagyon szerették egymást.

Lizikét ámulatba ejtette, amikor Tökéletes bajszos úr szépen szóló  szavai elhagyták bajszát. Amikor tökéletesen hahotázott, hatalmas bajsza a füléig is felért.

És, hogy Lizike mivel bűvölte el az urat? A nagypapám szerint a hajkoronája ejtette rabul a szívét. Lizike napjában többször is megfésülte, és színesebbnél- színesebb virágokkal díszítette. Olyan illatos volt, mint a tavaszi mező.

Nagyon szerettek egymásba karolva lábujjhegyen sétálni a réten, majd virágokat gyűjteni a tökéletes hajkoronához. A papa azt mesélte, hogy különleges emberek voltak. Mindenki szerette őket.

Talán ilyen az, amikor valami tökéletes- súgta oda nekem a nagypapám, majd egy kedves mosollyal eltette a fényképet a zakója belső zsebébe. Én pedig tovább kutakodtam, hátha rátalálok valami még tökéletesebbre. Már ha lehetséges!